Beköszöntő‎ > ‎Munkahelyek‎ > ‎

Egyesült Izzó

A „kitekintés” az integrált áramkörök (továbbiakban IC) gyártásba vételével kezdődött, ami az USA-ból vásárolt gyártógépeket, technológiát és tudományt (know-how) jelentette. Ez alapvetően megváltoztatta az akkori munkahelyemet.

1970-től kezdődően voltak már szórványos külföldi utazások a keleti országokba, kisebb mértékben Nyugatra is, de ezekből nem lehetett megismerni a kapitalizmust.

(Az Műszaki Egyetemen tanultuk a kapitalizmus politikai gazdaságtanát, meg persze a szocializmusét is. Ez azonban csak arra volt elég, hogy a gyakorlatvezetőnket úgy bele tudtuk zavarni a forszírozott összehasonlításokba, hogy a végén kijelentette: a két rendszer között az alapvető különbség az, hogy a szocializmusban megszűnt az embernek ember által való kizsákmányolása.)

Az országos (legalábbis az elektronikai szakterületen mérve) példátlan amerikai vásárlás részleteiről sok érdekességet lehet találni a dr. Mojzes Imre által szerkesztett könyvből, amelynek címe: FEJEZETEK A MAGYAR MIKROELEKTRONIKA TÖRTÉNETÉBŐL (2001). Nekünk, gyöngyösi félvezetőknek (vállalom a beosztásom körüli szójátékot!!) ez a változás mindenképpen a nagyvilágra nyíló kitekintést jelentette. Utólag lehet értékelni az ennek következtében kialakult helyzetet: a „létező szocializmus” viszonyai között Magyarországon, a Mátra hegység tövében létezik egy félvezetőgyár, amelyben a Fairchild gyártógépei üzemelnek Fairchild technológiával, és az amerikai cég távolkeleti gyáraival azonos színvonalon, azonos minőségben termelnek IC-ket. (1987-ben a világ félvezetőgyártó cég között a Fairchild-ot a harmadiknak sorolták.) Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a vázolt szocialista körülmények között mindez amerikai teljesítménybérezési és minőséget ösztönző rendszerrel működött – teljes lehet a csodálkozás. Gyöngyösről 12 mérnök és 1 betanított munkásnő, Budapestről 6 mérnök utazott Szingapúrba és Kaliforniába, átlagosan hat hétre, ők voltak a „betanulók”.

Munkahelyem (az Egyesült Izzó Félvezető és Gépgyára, Gyöngyös) korábban is új épületekkel bővült a gyorsan felfutó dióda- és tranzisztor-gyártás számára. Az IC belépése olyan változtatásokat igényelt (nagy tisztaságú és klimatizált területek, kiegészítő szolgáltatások), ezeket a meglévő épületek átalakításával oldották meg. Nagy volt az újdonság varázsa: Kádár János kivételével minden valamire való állami- és pártvezető meglátogatta az új, Amerikából ide telepített integrált-áramkör gyártást. Így, mint az Félvezető gyártás Gyáregység-vezetője (a legmagasabb beosztású műszaki vezető), abban a nagy szerencsében részesültem, hogy személyesen kalauzolhattam olyan embereket, mint Faluvégi Lajos, Fock Jenő, Havasi Ferenc, Horgos Gyula, Marjai József, Németh Károly, Óvári Miklós, Pullai Árpád – felsorolás a teljesség igénye nélkül.

Comments