Beköszöntő‎ > ‎Munkahelyek‎ > ‎

Építőipar

Ott álltam tehát fiatal nyugdíjasként. Nyugdíjazásomból tartott kis ünnepségről hazatérve mintegy 80 ezer forinttal a zsebemben tértem haza (jutalom, fizetés, mit tudom én), amikor szembe jött velem egy házbeli „volt” kollégám és jó barátom, és megkérdezte: – Alakítunk egy KFT-t, nyolcadiknak beszállhatnál. Heten már vagyunk, ismersz mindenkit, 70 ezerrel kell beszállni, hogy összejöjjön a félmillió. – Menjünk be, megkérdezem a feleségemet, hogy másra kell-e most a nálam levő pénz. Egyébként mit fog csinálni az a KFT? – Építőipart. – Na de Ferikém, te aztán tudod, hogy én nem értek az építőiparhoz! – Nem is kell, te leszel az ügyvezető: telefonod van, láttál már fehér embert, tárgyalni tudsz, mi kell még?

Az Alapkő-95 KFT 1995-ben alakult, jogelődje, a Fundament-91 KFT megszűnésével. 

Hát ebből lett tíz év, eleinte nagyon nehezen indult, a tulajdonosok apránként elfogytak, hárman maradtunk, a két építész és az ügyvezető, de mai napig is működik az Alapkő KFT. Társasházakat építettünk, először Gyöngyösön kettőt, aztán Pesten, Zuglóban a Telepes utcában egyet, a Huszt utcában kettőt, a Szugló utcában szintén kettőt, és a Bonyhádi utcában egyet. Ezek a társasházak 7-11 lakásosak voltak, és általában évenként építettünk egyet.

A gyöngyösi házak tetőtér-beépítések voltak, a tetőtereket a várostól vásároltuk, meglehetősen kedvező áron.

        Gyöngyös, Dózsa György utca         Gyöngyös, Táncsics utca


Az első budapesti építési telek árát az Alapkő KFT-tulajdonosok (tehetősebb ré­sze) „dobta össze”. A tervei készen voltak, mert korábban egy pesti vállalkozás akarta megépíteni (de a telek-ár miatt visszalépett). 

              Zugló, Telepes utca

Az első három házból befolyt bevételt „bent hagytuk” a vállalkozásban, a negyedik ház telkéhez már csak kisebb tagi kölcsön volt szükséges, a Huszt u. 18. telkét, és a további építési telkeket már a KFT vette meg.

               Zugló, Huszt utca 16.                       Huszt utca 18.

           Zugló, Szugló utca 163.                     Szugló utca 167.

A KFT (ügyvezetőségem alatt épített) utolsó társasháza ugyancsak Zuglóban, a Bonyhádi utca 112-ben épült fel, erről sajnos nincs fotóm. Ekkorra a KFT vagyona megközelítette a 40 millió forintot, ebben további budapesti, XV. kerületi építési, és egy nagyméretű (50 lakás építésére alkalmas) gyöngyösi telek is benne volt. Az eltelt tíz évben gyakorlatilag csak a működéshez szükséges költségeket „vettük ki”.

Közben elköltöztünk Veresegyházra, a KFT pedig Gyöngyösre koncentrált, egyre nehezebb és terhesebb lett számomra a sok autózás. Na meg nézeteltérések is keletkeztek, elsősorban az építési filozófiánk alakításában: mivel én tárgyaltam, közvetlenül kaptam az információkat a majdani tulajdonosoktól, vettem fel az igényeiket, és elfogadtam azt az elvet, hogy a megrendelő az úr. Társaim másképp gondolkoztak, így aztán mindent összevéve 2001. végével igaziból nyugdíjba mentem.

A KFT-ből kilépésem nem volt zökkenőmertes: az akkori 40 MFt-os vagyonból (mint 1/3-os tulajdonos) legalább 10 MFt készpénzt vártam - kevesebbet kaptam meg, de abból ki tudtuk fizetni a Veresegyházon már épülő családi házunk építésének hátralévő részét.

Az Alapkő-95 KFT ma is működik. Tevékenységükről nincsenek ismereteim.
Comments