1983-ban egy úgynevezett 3000-es (titkos) minisztériumi határozattal létrehozták a Mikroelektronikai Vállalatot (MEV). Az összevont ipari egységek: Egyesült Izzó Félvezető Fejlesztési Főosztálya, Egyesült Izzó Félvezető és Gépgyára, Gyöngyös, Híradástechnikai Ipari Kutatóintézet, központja a Fóti úti HIKI (kibővített) telephelye. (Bővebben lásd a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában [http://www.archivesportaleurope.net/directory/-/dir/ai/code/HU-28947] A gyöngyösi gyáron csupán a cégtáblát módosították Mikroelektronikára. 1984-ben nyugdíjba ment (és rövidesen meg is halt) a Félvezető- és Gépgyár igazgatója, Skultéti János. Nem mondom, hogy kifejezetten szerettük, de az biztos, hogy tisztességes, hithű kommunista volt, alapképzettsége hadmérnök, 20 évig állt az igazgatói poszton. A főmérnököt a Mikroelektronikai Vállalat budapesti központjába vitték termelési igazgatónak. Maradt hát egyszerre két felső vezetői hely, félvezetős gondolkodás szerint megindult a „lyukvezetés”. Az igazgatói posztra a Párt állított embert, a főtechnológus lett a főmérnök, és én ülhettem a főtechnológusi székbe. Így 1984-ben, azaz
21 év után megváltam a Félvezetőgyártástól. Nekem tetszett ez az új beosztás, akkor is, ha a "mézes madzag" nem volt annyira mézes. Amikor elvállaltam, az volt a koncepció. hogy végre a Főtechnológia (minden létező műszaki ügyek gazdája) egységes irányítást fog adni mind a két ágazat, a Félvezető- és Gépgyártás számára. A Műszaki
Egyetem Villamosmérnöki karán nagyon sok gépész ismeretet oktattak nekünk. Nem
is igazán szerettük, de az új helyemen sokszor vettem hasznát. A gyakorlatban a végrehajtás felemásra sikerült: a Félvezető Technológiai Osztály a Félvezető Gyáregységbe korábban szorosan beleágyazva folytatta működését. Sok időnk sem volt a változtatásokra: már lopakodott a csőd és a privatizálás. A csődhelyzet létrejöttéhez nagymértékben hozzájárult a Mikroelektronikai Vállalat (MEV) újpesti, Fóti úti központjában felépített „T” épületének 1986. május 26-i leégése. Ebben az épületben létezett a csipgyártás, más néven szeletgyártás vagy szelettechnológia. A Nagy Tűz kapcsán igen sok feltételezés látott napvilágot (konteó = konspirációs teória), sok érdekes felvetést hoztak felszínre. Az viszony tény, hogy 1984-86-ban a MEV mintegy 2-2,5 milliárd forintot költött erre a beruházásra. A Lloyd’s biztosító kb. 2 milliárd Ft-ot fizetett a magyar államnak. A magyar szeletgyártás megvalósítása (emiatt is) véglegesen elmaradt. A MEV felszámolása 1989 végén került sora. Ennek során a Félvezetőgyártást a Vishay vette meg, a Gépgyártást (velem együtt) a Sámson KFT (vezető: Balázs András). Olyan igazgatót helyezett a gyár élére, akire rá lehetett mondani, hogy "mindig szembe jött velem". Már akkor éreztem, hogy nekem ott nem lesz helyem. Az új igazgató jól helyezkedett: még tagja volt az MSzMP gyöngyösi gyári pártbizottságának, amikor elsők között lépett be az MDF-be. Átalakította a gyárat, 1990 elején megpályáztatta a vezető állásokat, a pályázaton a Kereskedelmi Osztály vezetőjeként végeztem. Kereskedelmi Igazgató (főnökömként) Várallyay Iván lett, aki igazán megér egy rövid kitérőt. Együtt kezdtük a Műszaki egyetemet, együtt végeztünk, Ő volt Gyöngyösön a sorrendben második villamosmérnök (1964-től). A minőség-ellenőrzés, később a minőségbiztosítás apostola volt, és amikor 1970-ben a Félvezető Gyáregység létrejött, Ő kapta meg (helyettesemként) a Gyáregységi Főmérnök pozícióját. Hosszú évekig dolgoztunk együtt a legnagyobb egyetértésben azzal együtt, hogy Iván (mai napig jó barátok vagyunk) nagyon komolyan vallásos volt, én pedig határozottan ateista. Időközben kapott egy külföldi ösztöndíj-lehetőséget, Aachen-ben (NSzK) töltött közel egy évet. Addig is jól beszélt németül, de utána még azt is meg tudta különböztetni, hogy a vele beszélő Kelet- vagy Nyugatnémet-e. Sajnos, ebben a összeállításban nem tudtunk sokáig együtt dolgozni: összeomlott a szovjet piac, amely legfontosabb (szinte kizárólagos) gépvásárlónk volt. Miután „hivatalból” jó információim voltak, barátaim tanácsára elindultam a nyugdíjazás felé, amire lehetőséget adott az, hogy 1991 végén betöltöttem az 55-öt. Ebben az időszakban a kedvezményes nyugdíjat (a 60 éves „végleges”-ig) az állam adta, a cég boldogan elengedett.
|
Beköszöntő > Munkahelyek >